A Prelátus levele (2017. január 31.)

Mons. Fernando Ocáriz első levele az Opus Dei híveihez. Felidézi a január 23-án történteket, megköszöni az érte mondott imádságokat, és megemlékezik mons. Javier Echevarríáról.

Lelkipásztori levelek
Opus Dei - A Prelátus levele (2017. január 31.)

Kedves gyermekeim! Jézus oltalmazza leányaimat és fiaimat!

Bizonyára megértitek, milyen megindultan írok nektek első alkalommal leányaimnak és fiaimnak szólítva benneteket. Rómában élő testvéreitek már január 23-án, hétfő este elkezdtek Atyának szólítani. Oly természetes és spontán módon tették ezt, amely egyszerre meglepett és meghatott. Nekem azonban majdnem egy hétbe telt, amíg összeszedtem a bátorságom, hogy néha leányaimnak és fiaimnak hívjam őket, mivel zavarban vagyok, ugyanakkor hálát adok ezért a bátor és egyszerű hűségért. Mindannyian testvérek vagyunk Krisztusban, miközben most Atyja vagyok ennek a sok embernek, akikből áll az Opus Dei szerte a világon: rengeteg, olykor egymástól nagyon különböző világi nőnek és férfinak, és sok papnak, akiknek egy része a Prelatúrába, míg másik része különböző egyházmegyékbe inkardinált pap, akik csak a püspöküktől függnek, mégis ők is ehhez az egységes kis családhoz tartoznak az Egyház szolgálatában.

Ezekben a napokban eszembe jutottak Szent Pál szavai a korintusi hívekhez, amelyek hangsúlyozzák, hogy Isten hívása mindig megelőz minket, és hogy Isten nem nézi a balgaságunkat és gyöngeségünket (vö. 1Kor 1,27). Hálát adok Istennek a tőle kapott derűs nyugalomért, amelyet nem tudok mással magyarázni, mint a ti imádságaitokkal és közelségetekkel. Kérem – kérjétek velem együtt – Szűz Máriát, hogy mindig szoros egységben éljünk, a Szentlélektől, a végtelen Szeretettől származó egységben.

Gondolataimban szüntelenül jelen van don Javier, Szent Josemaría második utódjának emléke. Ezzel nem a múltra gondolok, hiszen ő is az isteni irgalmasság megnyilvánulásainak történetéhez tartozik, amely valahogy mindig aktuális marad az Egyházban. Don Javierre emlékezve azonnal Szent Josemaría és Boldog Álvaro felé fordul a tekintetünk. Nem más ez, mint mélységes hálával emlékezni egy emberre, aki egész életét arra tette fel, hogy két szent fiaként megvalósítsa a Művet, és aki most a Mennyből segít nekünk tovább.

„A keresztények minden nemzedékének meg kell váltania és szentelnie saját korát. Ehhez meg kell értenie embertársai gondjait és osztoznia kell bennük, hogy a nyelvek adományával elmondja nekik, hogyan tudnak a Szentlélek működésére és Isten Szívének mindig túláradó gazdagságára válaszolni. Ránk, keresztényekre hárul korunkban az a feladat, hogy a világnak, a mi világunknak, amelyben élünk, hirdessük az Evangélium régi és egyben új üzenetét” (Es Cristo que pasa, 132). Leányaim és fiaim, a mi feladatunk minden egyes nap megvalósítani az Alapítónknak ezen apostoli vágyát és a gyakorlatban megélni ezt a mottóját: Omnes cum Petro ad Iesum per Mariam.

Minden szeretetemmel megáldalak benneteket.

Atyátok,

Fernando

Róma, 2017. január 31.