Kedves gyermekeim! Jézus oltalmazza leányaimat és fiaimat!
A holnapi nap különösen a hálaadásról szól, hiszen az Opus Dei alapításának újabb évfordulóját ünnepeljük. Jól tudjuk, hogy Szent Josemaría imádság közben kapta ezt a fényt Istentől, miközben a korábbi, attól kezdve készített feljegyzéseit rendezte, hogy először „megérezte”, Isten valamilyen feladatot szán neki. Már sok éve kérte az Urat, hogy mutassa meg neki az akaratát: „Domine, ut videam!” Uram, add, hogy lássak! Majd a Szűzanyához fordult: „Domina, ut sit!” Úrnőm, váljon valóra, amit Fiad kér tőlem! Ezért amikor végül világosan meglátta, hogy mit vár tőle Isten, térdre borult az Urat imádva és hálát adott a háromszor Szent Istennek, miközben fülében az Angyalok Királynője-templom harangjai visszhangoztak, amelyek a Mennyek Királynőjének tiszteletére zúgtak a szent őrangyalok ünnepén. A térdre borulás mindenki számára azt jelenti, hogy imádjuk Istent a jóságáért, és készen állunk rá, hogy feltétel nélkül szolgáljunk.
Az Alapítónk soha nem felejtette el azt a harangzúgást. Egy levélben, amelyet halála előtt egy évvel írt a gyermekeinek, így fogalmazott: „Szeretném, ha ez a harangzúgás mindörökké ugyanazzal az örömmel és éberséggel töltené el a szíveteket, mint amelyet az én lelkemben hagytak az Angyalok Királynője-templom harangjai majdnem fél évszázaddal ezelőtt. Az isteni öröm zúgása, a Jó Pásztor füttyszava, amelynek (…) bűnbánatra kell indítania, és ha szükséges, feléleszti a vágyat a mély belső megtérésre: a lélek új felemelkedésére, több imádságra, több önmegtagadásra, több engesztelésre, több erőfeszítésre indít azért, hogy jó gyermekei legyünk az Egyháznak.”[1]
Emlékeztetni szeretnélek benneteket és magamat is az Alapítónk e tanácsaira, hogy mindig igyekezzünk megvalósítani őket, különösen a most kezdődő hónapban, a rózsafüzér hónapjában, amely – az Opus Deiben meghirdetett Mária-évben – egyben a családról szóló püspöki szinódus hónapja is, azé a szinódusé, amelyért a Pápa kérésének megfelelően már régóta és sokat imádkoztunk. Ami a te imádságod és az én imádságom értékét illeti, szeretnék elmesélni egy történetet. Ausztráliában meglátogattam egy püspököt, aki néhány percnyi beszélgetés után megkérdezte tőlem: ugye az Alapító sokat imádkozott azért, hogy megvalósítsa a Művet? Igennel válaszoltam, és elmeséltem neki néhány részletet. Kérdezzük meg mi is magunktól: sokat imádkozunk azért, hogy nap mint nap megvalósítsuk a Művet?
„Álljatok meg egy pillanatra, gyermekeim– írta az Atyánk –, és gondoljatok saját magatokra. Talán már halljuk is a nagy harangok– a mennyei kegyelmek – zúgását a lelkünk mélyén. Isten feltétel nélküli odaadásával arra figyelmeztet, hogy a valódi keresztény viselkedés isteni és emberi szálakból szövődik: az ember akarata összefonódik Isten akaratával.”[2]
Szent Máté szavaival mondja nekünk: „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes.”[3] Majd ugyanezt ismétli el Szent Pál: „Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek.”[4] 1928. október 2-tól kezdve Szent Josemaría – aki tudatában volt annak, hogy Isten azt akarta, hogy az Opus Dei Isten népének egy kis része legyen az egész Egyház szolgálatára – habozás nélkül e feladatnak szentelte magát, ezért írt így teljes biztonsággal: „Az Isten Műve azért született, hogy teljesítse Isten akaratát.Ezért legyetek mélyen meggyőződve, hogy a Menny mindent megtesz azért, hogy megvalósuljon.”[5]
Az Opus Dei akkor még csak egy kis mag volt, amely alig bújt ki a földből. Ezért azok az első férfiak és nők, akik hűségesen követték az Atyánkat – bár rájuk is várni kellett –, nagy hitről tettek bizonyságot: hittek Istenben és – folyamatos odaadását látva – hittek az Alapítónkban. Ezen az évfordulón feléjük is hálával fordulunk. Most, amikor már látjuk, hogyan vert gyökeret a Mű szellemisége a lelkekben és a világ számtalan országában, ki merem mondani, hogy majdnem nincs szükségünk hitre, mert a Mű fejlődése a napnál is világosabb, kézzelfogható, és mi magunk is meggyőződhetünk róla, hogy Isten hűséges az ígéreteihez.
Igen, gyermekeim, „legyetek mélyen meggyőződve, hogy a Menny mindent megtesz azért, hogy [az Opus Dei] megvalósuljon” [6] az egész világon, és erre a nagy kalandra hív minket a munkahelyünkön, széles baráti és ismeretségi körünkben, illetve a családunkban is. Csatlakozunk oly sok lélek hálaadásához a Mennyben és a földön, akik folyamatosan dicsőítik a Szentháromságot ezért az ajándékért, amelyet az Egyháznak és a világnak adott. Sanctus, sanctus, sanctus – hirdetjük, és tudjuk, hogy a szavak nem képesek kifejezni Isten nagyságát és irgalmát.
Idézzük fel a következő gondolatokat, melyekkel az Atyánk imádságában Istenhez fordult: „Te az vagy, aki vagy: a legfőbb Jóság. Én az vagyok, aki vagyok: a legutolsó piszkos rongy ezen a szennyes világon. És Te mégis rám tekintesz… és keresel… és szeretsz engem. Uram, add, hogy a gyermekeim nézzenek, keressenek és szeressenek Téged! Uram, hadd keresselek, nézzelek és szeresselek Téged.”[7]
Október 6-a, az Atyánk szentté avatásának évfordulója, kiváló alkalom arra, hogy megkétszerezzük Isten iránti hálaadásunkat és imádságunkat az Egyházért, a Műért és minden lélekért. Tárjuk ki a szívünket mind a közelünkben, mind a távol élő emberek felé, mert apostoli buzgalmunk lendületének mindenkit el kell érnie. A keresztény családokra e téren sajátos felelősség hárul, amelyet igyekszünk megerősíteni, különösen azokban a családokban, amelyekben az Opus Dei szellemisége gyökeret vert. Ahogy Szent II. János Pál pápa írta: „Amennyire befogadja az Evangéliumot és érlelődik a hitben, annyira válik a keresztény család evangelizáló közösséggé… A család apostoli küldetése, amely a keresztségből fakad, új erőt nyer a házasság szentségi kegyelméből a hit továbbadására és arra, hogy a maga közösségét Isten terve szerint megszentelje és átalakítsa.”[8]
Az új evangelizációban – amelynek jelen kell lennie mindennapi életünkben – kérjük a Szentháromságot, hogy szítsa fel bennünk a vágyat, hogy minden környezetbe elvigyük a fényt és a sót, amely Krisztus tanítványainak jellemzője. „Ezért az Egyház minden tagja, kiváltképpen a keresztény családok, érezzék át felelősségüket a kifejezetten missziós – papi, szerzetesi, világi – hivatások születéséért és beéréséért, megragadván minden alkalmas eszközt, de soha nem mellőzvén az imádság kiváltságos eszközét.”[9]
Manapság számtalan család szenvedésének vagyunk tanúi, akik kénytelenek elhagyni hazájukat különböző okoknál fogva: munkahiány, szegénység, háború, a hitük miatti üldözés… És ezek az emberek gyakran hatalmas nehézségekkel találják szembe magukat, amikor megpróbálnak beilleszkedni abban az országban, ahol élni szeretnének. Az Egyház, minden ember Édesanyja, nem közömbös e helyzetekkel szemben. Ferenc pápa folyamatosan arra buzdít minket, hogy emberi és keresztényi szolidaritással forduljunk ezek felé az emberek felé. Amint nemrég emlékeztetett: „Látva azt a tragédiát, hogy menekültek tízezrei próbálnak a háború és az éhség okozta haláltól megmenekülni, és útra keltek az élet reményében, az Evangélium arra hív, arra kér minket, hogy legyünk „felebarátai” a legkisebbeknek és a legelhagyottabbaknak, hogy konkrét reményt nyújtsunk nekik. Ne csak azt mondjuk, hogy »Fel a fejjel! Türelem!...« A keresztény remény küzdő remény, mégpedig a biztos cél felé haladó ember szívósságával küzd.”[10]
A Szentatya kérést is intézett hozzánk: tegyünk „egy konkrét gesztust, felkészülésként az irgalmasság szent évére”,[11] amely decemberben kezdődik. Emberek ezreinek e vándorlása, amely most Európában különösen súlyos problémává vált, a világ többi részén is tapasztalható. A Pápa mindenkihez szól, azt kéri, hogy támogassák e felhívását, és teszi ezt arra emlékeztetve minket, hogy „az irgalom a szeretet második neve”.[12]
Mit tehet mindegyikőnk e téren saját kezdeményezésből és személyes felelősséggel? Először is ne engedjük, hogy ezek az események érintetlenül hagyják a szívünket, ezért imádkozzunk és kérdezzük meg magunktól, hogyan tudnánk segíteni ezeknek az embereknek a szükségletein. Sok esetben jó, ha – saját lehetőségeinkhez mérten – együttműködünk az egyházmegyékkel vagy a plébániákkal, amelyekhez a Pápa közvetlenül szól, vagy azokkal a szervezetekkel, amelyek ilyen jellegű segítséget nyújtanak. Senki sem fordíthat hátat oly sok férfi és nő súlyos szükségleteinek, hiszen ők a felebarátaink, akikben magát Krisztust kell látnunk. Kérjük a Szentlelket, hogy adjon fényt és irányítsa tetteinket, és ne habozzunk megfelelő tanácsot kérni másoktól is.
Így a családi és társadalmi kötelékek a hit és az Isten iránti szeretet tapasztalata által megerősödnek, és képesek lesznek rá, hogy ellenszegüljenek„a modern város közösségi elsivatagosodásának. (…) Egy család mosolya képes legyőzni városainknak ezt az elsivatagosodását. És ez a család szeretetének győzelme. (…) A bábeli terv élettelen felhőkarcolókat épít. Isten Lelke viszont virágba borítja a sivatagot (vö. Iz 32,15).”[13]
Mielőtt befejezném e sorokat, ismét hangot adok annak a vágyamnak, hogy ebben a hónapban intenzívebben imádkozzunk a Pápáért és a 3-án kezdődő szinódusért. Kérjük a Szűzanya, az Egyház Anyja és a Családok Királynőjének közbenjárását, és így Isten trónja előtt hatásosabb lesz imádságunk mindazon emberek ezreinek kéréseivel együtt, akik ugyanazért a szándékért imádkoznak.
Még egyszer arra kérlek benneteket, hogy igyekezzünk nagyobb áhítattal imádkozni a rózsafüzért és szemlélni annak minden egyes titkát. Ha jobban elmélyülünk Jézus és Mária életében, megerősödik majd bennünk a vágy, hogy még inkább testvérünkként bánjunk minden emberrel, hogy elérjünk mindenkihez.
Minden szeretetemmel megáldalak benneteket!
Atyátok
+Javier
Róma, 2015. október 1.
[1] SZENT JOSEMARÍA:Levél, 1974. február 14., 1.
[2] Ugyanott, 3.
[3] Mt 5,48.
[4] 1Tesz 4,3.
[5] SZENT JOSEMARÍA: Útmutatás, 1934. március 19., 47.
[6] Ugyanott.
[7] SZENT JOSEMARÍA: Feljegyzések a személyes imádságból, 1975. március 27. („Por las sendas de la fe”, Madrid, 2013, 160. o.).
[8] SZENT II. JÁNOS PÁL: Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdítás, 1981. november 22., 52.
[9] SZENT II. JÁNOS PÁL: Christifideles laici kezdetű apostoli buzdítás, 1988. december 30., 35.
[10] FERENC PÁPA: Az Úr angyala imádságon elhangzott beszéd, 2015. szeptember 6.
[11] Ugyanott.
[12] Ugyanott.
[13] FERENC PÁPA: Általános kihallgatáson elhangzott beszéd, 2015. szeptember 2.