Kedves gyermekeim! Jézus oltalmazza leányaimat és fiaimat!
Augusztus hónap közepét Szűz Mária mennybevételének ünnepe ragyogja be. Nemcsak azt a dicsőséget ünnepeljük, amelyet a Szűzanya azzal érdemelt ki, hogy tökéletesen hűséges volt az Istentől kapott kegyelmekhez, hanem azt a boldogságot is, amelyben részünk lesz, ha mi is hűségesen éljük meg keresztény hivatásunkat.
„Míg azonban az Egyház” – fogalmaz a II. Vatikáni Zsinat – „a Boldogságos Szűz személyében már elérkezett a tökéletességre, s ezért ránc és szeplő nélkül való (vö. Ef 5,27), a keresztények még csak törekszenek a bűn legyőzésére és az életszentségben való növekedésre; ezért Máriára emelik szemüket, minthogy ő az erények mintaképeként tündöklik a kiválasztottak egész közössége előtt.“[1]
Ebben a hónapban több Szűz Mária-ünnep is vár ránk és tölt el minket örömmel. Holnap, augusztus 2-án van az Angyalok királynőjének ünnepe. Augusztus 5-én, Havas Boldogasszony ünnepén, vagyis a római Santa Maria Maggiore-templom szentelésének évfordulóján Szűz Mária istenanyaságára emlékezünk. Végül 22-én azt ünnepeljük, hogy Isten a Szűzanyát az egész teremtés királynőjévé koronázta. Másnap, augusztus 23-án lesz az évfordulója annak, hogy Szent Josemaría a lelkében hallotta a következő buzdítást: Adeámus cum fidúcia ad thronum glóriæ, ut misericórdiam consequámur: menjünk bizalommal a dicsőség trónjához, a legszentebb Szűz Máriához, hogy irgalmat találjunk!
Ezek az ünnepek arra is emlékeztetnek minket, hogy Isten örökös lakhelyet készített nekünk a Mennyben, ahol megdicsőült testtel és lélekkel élünk majd, miután hűségesen haladtunk előre az Isten által kifejezetten számunkra kijelölt úton, tudván azt, hogy a dicsőségbe vezető utat számtalan módon lehet végigjárni.
Isten a legtöbb embert arra hívja, hogy a házasságban törekedjenek az életszentség elérésére. Mások – nem kevesen – a cölibátus ajándékát kapják Tőle, amellyel indivíso corde,[2] osztatlan szívvel szolgálják az Egyházat és a lelkeket. Mindkét esetben – legyen szó a házasságról vagy a cölibátusról – isteni hivatás előtt állunk, egy Istentől kapott személyes meghívás előtt.
Szent Josemaría már a harmincas évektől teljes meggyőződéssel hirdette ezt, amikor az életszentségre szóló hivatást még csak a papok és szerzetesek kiváltságának tartották. Az Atyánk azonban fáradhatatlanul tanította ezt a fiataloknak szóló elmélkedésekben, szentbeszédekben és a lelki vezetésben: Mosolyogsz, mert azt mondom neked, hogy „hivatásod van a házas életre“? De igenis van.[3]
Ahhoz, hogy jól neveljük a gyermekeket, segíteni kell nekik felkészülni arra, hogy szabadon tudják kiválasztani azt az utat, amely Istenhez vezeti őket, és ez a szülők feladata is. Az Egyház mindig is hangsúlyozta, hogy a szülők nem ruházhatják másra ezt a felelősséget. Már XI. Piusz pápa is elítélte azt a naturalizmust, „amely napjainkban elönti a nevelés legkényesebb területét, mint amilyen az erkölcsök tisztessége“[4]. Familiaris Consortio című apostoli buzdításában Szent II. János Pál pápa megerősítette, hogy „a szeretetre mint önátadásra való nevelés, elengedhetetlen feltétel a szülők számára […] Egy olyan kultúrával szemben, amely legnagyobbrészt »vulgarizálja« az emberi nemiséget – mert elszegényítve csak a testhez köti és nem lát benne mást, mint az önző gyönyörvágy kielégülését“[5] –, a szülőknek e téren komolyan szem előtt kell tartaniuk az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember méltóságát.
E tekintetben elengedhetetlen a tisztaságra való nevelés, hiszen ez az erény hozzásegít a valódi érettséghez és képessé tesz arra, hogy tiszteljük és elősegítsük azt a valóságot, hogy a testünk Istené. Mindazoknak, akiknek egy családról kell gondoskodniuk, különös figyelmet és gondot kell fordítaniuk arra, hogy felismerjék az arra utaló esetleges jeleket, hogy Isten arra hívja őket, hogy gyermekeiket a szüzességre neveljék, amely az emberi szexualitás alapvető értelmét képező önátadás legmagasabb rangú megvalósulása.[6]
A szülők kérhetnek és néha kell is tanácsot kérniük olyanoktól, akik megfelelő képzettséggel rendelkeznek, de a kezdeményezés és a felelősség mindig a szülőké. Nem szabad aggodalommal vagy félelemmel közelíteni ezekhez a témákhoz. Most különösen az Opus Dei azon híveihez és munkatársaihoz fordulok, akik a házasságra kaptak hivatást. Ha természetfölötti érzékkel és emberi szeretettel bántok a gyermekeitekkel és közelről kíséritek őket végig életük útján, észreveszitek, hogy mi lakik a szívükben, és meggondoltan, az imádságra támaszkodva cselekedtek majd.
Szent Josemaría komolyan és szeretettel tanácsolta a szülőknek, hogy ők beszéljenek a gyermekeikkel az élet kezdetéről számukra is könnyen érthető példákkal. Azon házaspárok is, akiket Isten nem ajándékozott meg gyermekkel, példájuk és szavaik által sokat tehetnek a tisztaság csodálatos erényének védelmében.
Emlékeztettelek benneteket arra, hogy Isten a legtöbb férfit és nőt a házasságra hívja. Az erre való felkészülésben fontos szerepet játszik a jegyesség. A Katolikus Egyház Katekizmusa azt tanítja, hogy a gyerekeknek joga és kötelessége megválasztani a foglalkozásukat és életállapotukat, majd hozzáteszi: „Ezt az új felelősséget a szülőkhöz fűződő bizalmas kapcsolatban vállalják magukra, akiktől szívesen kérdezzék meg véleményüket és kérjenek tanácsot. A szülők vigyázzanak arra, hogy ne kényszerítsék gyermekeiket sem a pályaválasztásban, sem a párválasztásban. E tapintat kötelessége nem tiltja, épp ellenkezőleg, megkívánja tőlük, hogy bölcs tanácsokkal segítsék őket, különösen amikor családot kívánnak alapítani.“[7]
Az Alapítónk azt ajánlotta, hogy a jegyesség ne legyen túl hosszú: ne húzódjon tovább, mint az ahhoz elegendő idő, hogy a jegyesek jól megismerjék egymást és megbizonyosodjanak az őket összekötő kölcsönös szeretetről, amelynek a későbbiek során folyamatosan növekednie kell. A jegyesség ideje alatt pedig a mértékletesség és az önuralom gyakorlása révén engedelmeskedniük kell Isten törvényének.
Sajnos ezen a területen is elterjedtek téves eszmék és viselkedésmódok, amelyek szöges ellentétben állnak a természetjoggal és a pozitív isteni törvénnyel. Ferenc pápa néhány hónappal ezelőtt az egyik audiencián emelt ki néhány pontot az Egyház hagyományos tanításából. Többek között arra emlékeztetett, hogy a férfi és nő közötti szeretetszövetség, mely egész életre szól, nem rögtönözhető, nem lehet egyik napról a másikra megkötni. Nincs expresszházasság: dolgozni kell a szereteten, fejlődni kell. A férfi és nő közötti szeretetszövetséget tanulni és csiszolni kell.[8] Majd realista módon hozzátette: aki mindent és rögtön akar, az mindent és rögtön elenged az első felmerülő nehézség láttán (vagy az első alkalommal).[9]
Ha a szülők odafigyelnek gyermekeik testi és lelki fejlődésére, könnyebben észreveszik, amikor megfelelő tanácsra vagy iránymutatásra van szükségük. Ugyanakkor észre kell venniük azt is, ha esetleg Isten valamelyik gyermeküknek azt a csodálatos hivatást adja, hogy apostoli cölibátusban Isten és a lelkek szolgálatának szentelje magát. Ha a szülők megijednek és túlzott mértékben ellenzik ezt a választást, akkor – legalább – arról tesznek tanúbizonyságot, hogy Krisztus lelkülete nem vert gyökeret a lelkükben és keresztény életük meglehetősen felületes. Isten jelenlétében kell megfontolniuk a kérdést, és ha hajthatatlanok, változtatniuk kell a hozzáállásukon. Azt gondolom, hogy csak azok tudják mélyen megérteni a tiszta házasság nagyszerűségét, akik szeretik a cölibátus útját.
Hadd térjek vissza a kiindulópontunkhoz. Szent Josemaría Isten akaratából határozottan hirdette, hogy mindenki minden életállapotban meg van hívva az életszentségre. Gyakran ismételte, hogy mindkét papi kezével megáldja a házastársak szeretetét, mert a házastársak a házasság szentségének kiszolgáltatói és anyaga […]. Ugyanakkor azt is mindig hangsúlyozom, hogy akik az apostoli cölibátust választják, nem vénkisasszonyok vagy agglegények, akik nem értik vagy nem értékelik a szeretetet. Épp ellenkezőleg, az ő életük az isteni Szeretetből fakad – szeretem ezt a szót nagy kezdőbetűvel írni –, amely minden keresztény hivatás lényege.
Nincs ellentmondás aközött, hogy elismerjük a házas hivatás értékét és megértjük a propter regnum caelorum(Mt19,12), a mennyek országáért vállalt cölibátus nagyobb ajándékát. Meg vagyok győződve arról, hogy bármely keresztény tökéletesen meg tudja érteni, hogyan egyeztethető össze ez a kettő, ha igyekszik megismerni, elfogadni és szeretni az Egyház tanítását, és megismerni, elfogadni és szeretni a saját személyes hivatását. Vagyis ha van hite és hitből él […].
Ezért egy keresztény, aki házasságban élve törekszik az életszentségre és tudatában van hivatása nagyságának, spontán módon tiszteli és szereti azokat, akik a cölibátusra kaptak hivatást. Ha Isten kegyelméből az egyik gyermeke ezt az utat választja, valódi örömöt érez, és még jobban szereti saját hivatását a házasságra, mert az tette lehetővé, hogy az emberi szeretet gyümölcsét felajánlja Jézus Krisztusnak, aki minden ember – házasok és cölibátusban élők – nagy Szerelme.[10]
Mint minden évben, augusztus 15-én megújítjuk az Opus Dei felajánlását Szűz Mária Szívének, amelyet az Atyánk először 1951-ben tett meg a loretói szent házban. Azt tanácsolom, hogy ismételjétek gyakran azt a röpimát, amelyet akkor ajánlott nekünk – Cor Maríæ dulcíssimum, iter para tutum! –, kérve Szűz Máriát, hogy készítsen biztonságos utat mindenkinek: azoknak, akik a házasságra kaptak hivatást és akik az apostoli cölibátus útját járva követik Jézust.
Néhány napja alkalmam nyílt ellátogatni Lourdes-ba – és gondolatban minden Mária-kegyhelyre –, elkísérve benneteket mindenhova, ahol megfordultok. Imádkozzatok velem együtt a Pápáért, a szándékaiért és a közelgő szinódusért a családról. Sok évvel ezelőtt mondták nekem olyan emberek, akik nem voltak az Opus Dei tagjai, hogy „az Opus Deiben nagyon szeretik a Szűzanyát“. Igazuk van, és mindent meg kell tennünk azért – mindannyiunknak –, hogy még jobban szeressük.
Minden szeretetemmel megáldalak benneteket!
Atyátok
+Javier
Pamplona, 2015. augusztus 1.
[1] II. VATIKÁNI ZSINAT: Lumen Gentium kezdetű dogmatikus konstitúció, 65
[2] Vö. 1Kor 7,32-34
[3] SZENT JOSEMARÍA: Út, 27
[4] XI. PIUSZ: Divini illius Magistri kezdetű enciklika, 1929. december 31., 49
[5] SZENT II. JÁNOS PÁL: Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdítás, 1981. november 22., 37
[6] Vö. ugyanott
[7] A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2230
[8] FERENC PÁPA: Általános kihallgatáson elhangzott beszéd, 2015. május 27.
[9] Ugyanott
[10] SZENT JOSEMARÍA: Conversaciones, 92