Csatlakozás az Opus Deihez

A tagok vállalják, hogy részt vesznek az Opus Dei által nyújtott lelki képzésben, valamint a szervezet küldetésének teljesítésében.

Az Opus Dei tagjai

„VILÁGI” HIVATÁS

Az Opus Deihez történő csatlakozás természetfölötti hivatást igényel. Ez Isten személyes hívása egy egész életen át tartó szolgálatra, hirdetni a hétköznapi munkában és a társadalmi életben megvalósítandó életszentségre való egyetemes meghívást. 

A Prelatúra tagjai bárki máshoz hasonló állampolgárok és katolikus hívők maradnak. A szervezethez egy megállapodás révén csatlakoznak, nem pedig a szerzetesrendekre jellemző fogadalmakkal. A Prelatúra hívei továbbra is saját egyházmegyéjük tagjai maradnak, és éppúgy szabadságukban áll részt venni társadalmi és politikai tevékenységben, mint a többi katolikus hívőnek. 

Az Opus Deihez történő csatlakozás után a tagok ugyanazt a munkát végzik és ugyanazon társadalmi környezetben élnek, mint azelőtt. A Prelatúra hívei nem élnek a világtól elkülönülten. Sőt, munkájukat, társas kapcsolataikat olyan útnak tekintik, amely magukat és másokat is közelebb visz Istenhez.  

Az Opus Dei nem teremt különleges utakat a hit megélésére, hanem az embereknek azt a felelősségét nyomatékosítja, hogy keressék az életszentséget és vezessenek másokat is az életszentségre az élet szokásos körülményei között. Átlagos állampolgárként és katolikus hívőként az Opus Dei tagjai hivatásukat természetes módon élik meg. Nem „verik nagy dobra”, de nem is titkolják el, hogy tagjai az Opus Deinek. Mindennapi életüknek és apostoli törekvéseiknek tükrözniük kell elhivatottságukat Isten szolgálatára.

A hivatás az Opus Deiben abból áll, hogy megtaláljuk Istent a mindennapi életünkben –otthon, az utcán, a munkahelyen-, és hogy mások számára vonzóvá tegyünk egy olyan életet, amelyben helyet kap az Úr.

A KÖTELEZETTSÉGEK

Az Opus Dei tagjai saját körülményeikhez és szükségleteikhez igazodva lelki, képzési és apostoli jellegű programokban vesznek részt. A filozófiai és teológiai tanítások a Katolikus Egyház által meghatározott irányelveket követik. 

A hívek arra vállalnak kötelezettséget, hogy egy élettervet követnek, amelynek középpontjában a napi szentmise, szentáldozás, a bűnbánat szentségének gyakori vétele áll, hasonlóan a Szentírás és más lelki könyvek olvasásához, a rózsafüzér imádkozásához és a személyes imádságra fordított időhöz. Istennek való örömteli és nagylelkű önátadásuk és a felebarát szolgálata által átölelik Krisztus keresztjét, amely a mindennapi élet kihívásaiban rejtőzik. A Prelatúra hívei arra is törekszenek, hogy teljesítsék azt a kötelességet, amelyet minden keresztény magáénak mondhat, vagyis az Evangélium üzenetének minél hatékonyabb terjesztését saját környezetükben. Ez az apostoli felelősség elválaszthatatlan a keresztény hivatástól és így az Opus Deire jellemző hivatástól is.

Az Opus Dei arra ösztönzi tagjait, hogy ezeket az elhatározásokat a legteljesebb lelki szabadsággal teljesítsék.

TAGGÁ VÁLÁS 

Az Opus Deihez való csatlakozást csak szabad elhatározásból lehet kérni, és szükséges, hogy az azt kérő személy meg legyen győződve arról, hogy isteni hivatást kapott. Ez a hivatás annak az általános életszentségre való keresztény hivatásnak a konkretizálása, amelyben a keresztség által részesültünk. A hivatás abból áll, hogy az ember az életszentségre törekszik és részt vesz az Egyház küldetésében azzal a lelkiséggel összhangban, amelyet Isten Szent Josemaríának sugallt.

A tagságot írásban kell kérni, és a Prelatúra tisztségviselőinek el kell azt fogadnia. A felvételig legalább hat hónapnak el kell telnie. Ezt követően egy legalább egyéves időszak elteltével az ember ideiglenesen a Prelatúra tagjává válik egy hivatalos szerződésjellegű nyilatkozat aláírásával, amelyet évente meg kell újítani. A kánonjogi szabályok értelmében senki nem csatlakozhat 18 éves kora előtt a Prelatúrához. A tagság legkevesebb öt év elteltével − vagyis legkorábban 23 éves korban − válhat véglegessé. 

A tagokkal szemben a Prelatúra vállalja, hogy folyamatos képzést nyújt nekik a katolikus hitről és az Opus Dei szellemiségéről, valamint biztosítja számukra a szükséges lelkipásztori gondoskodást a Prelatúra papjai révén. Az Opus Deihez csatlakozó személy elfogadja, hogy a Prelátus fennhatósága alá tartozik mindenben, ami a Prelatúra céljaihoz kapcsolódik, és vállalja, hogy tiszteletben tartja azokat a szabályokat, amellyel azt kormányozzák. A Prelatúrához kapcsoló kötelék megszűnik a Prelatúrával kötött szerződés lejártakor vagy hamarabb, a Prelatúra hivatalaival történő megegyezéssel, ha a megszüntetésre vonatkozó kérelmet nyújtottak be. A Prelatúrából történő kilépés magával vonja a két fél közötti jogok és kötelezettségek megszűnését.

 „A hivatás az Opus Deiben” rész mélyebb betekintést enged a témába.