"Apostolicam Actuositatem" kezdetű dekrétum

Az Opus Dei hívei, ugyanúgy mint minden más keresztény, a társadalomban való apostolkodásra vannak hívva. E hivatásáról beszél a II. Zsinat egyik dekrétuma és belőle idézünk egy részet (1. felezet, 2.sz).

A világi hívők részesednek az Egyház küldetésében

2. Az Egyház arra született, hogy Krisztus országát szerte a földön elterjessze az Atyaisten dicsőségére, minden embert részesítsen a megváltásban és az üdvösségben,iv és általuk az egész világ valóban Krisztushoz kapcsolódjék. A titokzatos test minden erre a célra irányuló tevékenysége apostolkodás, melyet minden tagja által különböző módokon gyakorol az Egyház; a keresztény hivatás ugyanis természete szerint apostoli hivatás is. Miként az eleven testben egyetlen tag sem teljesen tétlen, hanem a test életével együtt annak tevékenységében is részesedik, ugyanígy Krisztus testében is, ami az Egyház, "a tagok betöltik az erejükhöz szabott feladatkört, és így növekszik az egész test" (Ef 4,16). Sőt oly nagy ebben a testben az összetartozás és a tagok egymásrautaltsága, hogy az a tag, amelyik nem működik közre a maga erejéhez mérten a test növekedésében, nem használ sem az Egyháznak, sem önmagának. Az Egyházban a szolgálatok különbözők, de a küldetés egy. Krisztus az apostolokra és utódaikra ruházta azt a tisztséget, hogy az Ő nevében és hatalmával tanítsanak, megszenteljenek és kormányozzanak. A világi hívek pedig -- részesei lévén Krisztus papi, prófétai és királyi tisztségének -- Isten egész népének küldetésén belül az Egyházban és a világban töltik be a maguk szerepét.v Valóban apostoli munkát végeznek, amikor az evangelizáción és az emberek megszentelésén fáradoznak, s a földi dolgok rendjét evangéliumi szellemmel igyekeznek áthatni és tökéletesíteni, úgy, hogy e tevékenységük fényes tanúságtétel Krisztusról, és az emberek üdvösségét szolgálja. Mivel a világiakra éppen az jellemző, hogy világi környezetben és világi tevékenységek közepette élnek, Isten arra hívja őket, hogy buzgó keresztény lelkülettel kovász módjára apostolkodjanak a világban.