Adni öröm

„Úgy kell viselkednünk, hogy mások minket látva azt mondhassák: ez az ember keresztény, mert nincs benne gyűlölet, mert megértő, nem elvakult, uralni tudja az ösztöneit, mert áldozatos életet él, mert békességet áraszt és szeret.” (Szent Josemaría)

Az Opus Dei Prelatúra hívei, katolikus és nem katolikus munkatársak és sokan mások az egész világon előmozdítják képzési, kulturális központok, valamint különböző típusú segítséget nyújtó központok létrejöttét és működését annak érdekében, hogy ezáltal segítsék az országukban, illetve környezetükben élők szükségleteinek kielégítését, faji, vallási, társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül.“„Erőteljes harcot kell vívni a szegénység, a tudatlanság, a betegség és a szenvedés ellen” —mondta Szent Josemaría.

E projektek között vannak egyetemek, szakmai képzést nyújtó iskolák, klinikák, női képzési és továbbképzési központok, diákkollégiumok, középiskolák, rendelőintézetek. Szakmai jellegű civil kezdeményezésekről van szó, amelyek nagy hangsúlyt helyeznekszemélyekre fordított közvetlen figyelemre. Szent Josemaría a következőket mondta erről:“„ösztönözni, hogy a kezdeményezések alulról fakadjanak, a szellemiségünk részét képezi; és mivel minden egyes nemzet, illetve társadalmi csoport körülményei, szükségletei és lehetőségei egyediek és rendszerint eltérőek, minden egyes országnak saját magának kell megszerveznie azokat a konkrét apostoli tevékenységeket, amelyeket a legszükségesebbnek ítél: legyen az egyetemi képzési központ, diákkollégium, rendelőintézet vagy akár tanyagazdasággal egybekötött iskola földművesek számára”.