Köszönettel tartozunk Jánosnak, Jézus fiatal tanítványának, amiért evangéliumában feljegyezte azt a mélyreható párbeszédet, amely Tibériás tavának partján, a csodálatos halfogás után hangzott el a feltámadott Krisztus és Péter között. Urunk tüzet gyújt, majd halat és kenyeret készít a hét tanítványnak, akik az egész éjszakát halászattal töltötték. Reggeli után Jézus maga mellé veszi Pétert, és háromszor megkérdezi tőle, jobban szereti-e Őt, mint a többiek. Simon az első két kérdésre egyszerűen azt válaszolja, hogy szereti a mi Urunkat. Harmadszorra azonban szomorúsága folytán hozzáteszi: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek”. Jézus – válaszul erre a vallomásra – Péterre bízza a feladatot, hogy viselje gondját nyájának.
Attól a pillanattól kezdve egészen az idők végezetéig Péter utódainak hivatása az emberi lét nagy paradoxonához kötődik: tudjuk, hogy a legmagasztosabb vágyakat hordozzuk magunkban, ugyanakkor folyton megtapasztaljuk személyes kicsinységünket és gyengeségünket. Isten Fia háromszor kérte Pétertől szeretetének megvallását, mert a galileai halászok utódai csak a Mester iránti szeretetük által lesznek képesek szolgálni és megerősíteni testvéreiket.
II. János Pál ötödik spanyolországi útja János evangéliumának ezen soraira emlékeztet engem. A mi korunkban, amikor a nagy technikai fejlődés éles ellentétben áll az emberi személy misztériumával kapcsolatos kétségekkel, II. János Pál szakadatlanul magyarázza létünk legmélyebb dimenzióját: hivatásunkat a Szeretetre. Nemcsak azért írom nagy betűvel e szót, mert főként az Isten iránti Szeretetre vonatkozik, hanem azért is, hogy kihangsúlyozzam a Szeretet nagyságát minden nemes megnyilvánulásában.
Hiteles tanú
Egyes embereknek nehézséget okoz megérteni a II. János Pál üzenetének számos formája közötti egységet. Néhány esetben eltérést észlelnek a pápának a születés-szabályozásról, abortuszról, eutanáziáról és az élet tiszteletéről hirdetett kristálytiszta tanításai, valamint az igazságosságra és a társadalmi szolidaritásra való erőteljes felhívásai között. Mindazonáltal a pápa élete és szavai olyan mély egységről tesznek tanúbizonyságot, amely egyetlen kifejezéssel foglalható össze: II. János Pál a szeretet hiteles tanúja.
Isten olyan Péter-utódot adott nekünk, aki – mind papi tapasztalata, mind írói és filozófusi hivatása révén – sokat segített nekünk, hogy jobban megértsük a Szeretetre való isteni meghívás nagyságát. Egy olyan légkörben, melyet a bizalmatlanság és a félelem jellemez, II. János Pál pápa arra hívott meg minket, hogy átlépjük a remény küszöbét, és hogy – Isten segítségével – nagylelkű, tiszta és szabadon adott szeretetre törekedjünk. Kiemelte a házastársi egység nagyságát, amely Isten ajándéka a Szeretet és az élet továbbadása céljából. Megvilágította – hamis spiritualizmusból származó félelmek nélkül – az emberi test házasságra teremtettségét. És – saját lelki atyai tapasztalata alapján – megmutatta mind a házasság szépségét, mind az Isten ajándékaként szabadon elfogadott cölibátus csodálatos gyümölcsözőségét.
A 2000. – jubileumi – év Ifjúsági Világnapján tanúi voltunk annak a pozitív válasznak, amelyet számtalan fiatal adott egy már idős pápának, aki megerősítette az emberi lét életbarát jellegét a nihilista halálbarát felfogással szemben, és aki az önfeláldozásra vezető nagylelkű szeretet meggyőző erejével beszélt hozzájuk.
Úgy vélem, ez megmagyarázza, miért törődik a pápa oly sokat a családokkal, és miért tartja őket az emberi fejlődés alapjának. És II. János Pál akkor sem vált hangnemet, amikor létünk egy másik alapvető dimenziójával foglalkozik: a munkával. Itt is az elsőbbséget a személy növekedésének adja, mely a mások szolgálatában végzett professzionális tevékenységen keresztül érhető el. A pusztán gazdasági szempontokra való összpontosítás az egyén meggyengítésére szolgál, arra, hogy a termelő gépezet egy láncszemévé degradálja őt. Gyakran válik szükségessé, hogy megkockáztassuk bizonyos praktikusnak vagy gyakorlatiasnak tűnő, de valójában a személyek szabad fejlődését korlátozó struktúrák megváltoztatását. Joan Maragall katalán költő nagyon jól fejezte ezt ki: „Esfuérzate en tu quehacer / como si de cada detalle que pienses, / de cada palabra que digas, / de cada pieza que pongas, / de cada golpe de martillo que des, / dependiese la salvación de la humanidad / porque en efecto depende, créelo”. (Igyekezz tennivalóidat jól elvégezni, / mintha minden egyes általad megfontolt részlettől, / minden kimondott szavadtól, / minden általad elhelyezett alkatrésztől, / minden kalapácsütésedtől / az emberiség megváltása függne, / mert valóban függ tőle, hidd el).
Ugyanez a Szeretetre szóló hivatás hangzik fel újra, amikor II. János Pál üdvözölni igyekszik minden egyes hozzá közeledő embert, amikor rámosolyog a karjába vett kisgyermekre és megáldja őt, amikor a botjával játszik vagy énekel a fiatalokkal való találkozókon, megpróbálva mindegyikükkel beszélni, még akkor is, ha sok ezren vannak jelen. Ezért válik különösen sürgetővé a hangneme, amikor az emberi jogokat védi, amikor a leggyengébbeknek ad hangot, mint a magukat elhagyatottnak érző afrikai országok esetében. Eltökéltsége abban, hogy az emberről nem általános vagy kollektív módon beszél, hanem inkább megismételhetetlen egyediségére helyezi a hangsúlyt, segített nekünk annak felfogásában, hogy minden egyes személy bármi mással összehasonlíthatatlan méltósággal és értékkel rendelkezik.
A Szeretet védelme
Hasonlóképpen az a következetesség, amelyet a pápa arra való erkölcsi kötelességünk kihangsúlyozása terén mutat, hogy minden lehetséges eszközt meg kell ragadnunk a konfliktusok békés megoldására, egy mindenféle megkülönböztetésektől mentes szeretetről tesz tanúbizonyságot. Ezért soha nem mulasztja el, hogy felhívja a figyelmünket olyan nagy fontosságú problémákra, mint a civil lakosság erkölcsi és fizikai szenvedései, a szíveket megkeserítő harag, a testvériséget megakadályozó korlátok. Ha esetleg nincs mód egy katonai konfliktus elkerülésére, amely mindig „vereség az emberiség számára” (A diplomáciai testületekhez intézett beszéd, 2003. január 13.), ez nem azt jelenti, hogy a pápa szavai hasztalanok voltak. Inkább azt jelenti, hogy talán nem törekedtünk eléggé a békére, annak minden megnyilvánulási formájában: a lelkiismereti, családi, munkahelyi, közéleti békében.
Végül szeretném kihangsúlyozni, hogy II. János Pál a Szeretetet leghatalmasabb ellenségével szemben védelmezi, ez pedig minden egyes személy énje, amikor az ember megengedi, hogy gyengeségei és önzése elragadja. A Szentatya sok fiatalt mély döntésekre ihletett, segítve nekik, hogy felfedezzék keresztény hivatásukat, mivel az ő tanúságát alátámasztja az élete, mindennapos fizikai önátadása.
Az elmúlt 25 évben II. János Pál pápa - az egész világot behálózó utazásai révén - hiteles tanúja volt Isten minden egyes ember iránti Szeretetének. És most, amikor testi gyengesége lehetővé teszi számunkra, hogy nagyobb bepillantást nyerjünk az isteni Szeretetnek az ő életében megnyilvánuló erejébe, ez még sokkal inkább igaz. Sokakat indított meg, különösen az utóbbi időben, a pápa feltétel nélküli önátadása, amely egyszerűen csak annak a megerősödése, amit egész pápasága alatt tett. Nem sajnálta a fáradságot, nem utasította el az áldozatot.
Az első keresztény közösség Jeruzsálemben a betegeket oda helyezte, amerre Péter elhaladt, hogy legalább az árnyéka érje őket és meggyógyuljanak. Arra kérem Istent, hogy II. János Pál lépéseinek árnyéka gyógyítson ki minket betegségeinkből, és hogy tanuljunk az Istenszeretet eme hiteles tanújának életéből.